Környezeti politika
A Kisalföld Volán Zrt. magas színvonalú személyszállítási, járműjavítási szolgáltatással áll vevői, ügyfelei rendelkezésére. A környezet védelmét stratégiai jelentőségű kérdésként kezeljük.
A Kisalföld Volán Zrt. a személyszállítási, járműjavítási szolgáltatásai során, környezetvédelmi teljesítményének fokozásával hozzá kíván járulni a fenntartható fejlődés biztosításához, a környezet állapotának megőrzéséhez, a környezetvédelmi elvárások kielégítéséhez.
A tevékenységeinkhez felhasznált anyag- és energia mennyiség optimalizálásával, a természeti erőforrások kímélésével, valamint a környezetterhelés mérséklésével el szeretnénk érni, hogy partnereink, ügyfeleink, másrészt valamennyi érdekelt fél értékelésében javuljon a Társaságunkról alkotott kép.
A Kisalföld Volán Zrt. a dolgozóinak támogatásával elkötelezi magát amellett, hogy:
- A Kisalföld Volán Zrt.–re vonatkozó környezetvédelmi jogszabályoknak és határozatoknak, valamint a Társaságunk által vállalt egyéb környezetvédelmi kötelezettségeknek megfeleljünk.
- A megfelelő anyagok, termékek, folyamatok, technológiák megválasztásával, a tevékenységünkből eredő környezetterhelést csökkentjük, a környezetszennyezést megelőzzük, az anyag és az energia felhasználás hatékonyságát növeljük.
- Munkaeszközeink és szakmai tevékenységeink környezetre gyakorolt hatását folyamatosan ellenőrizzük és lehetőségeinkhez képest minimalizáljuk, az adott gazdasági viszonyok között a Legjobb Elérhető Technika megvalósításával.
- Környezeti teljesítményünket folyamatosan fejlesztjük.
- A munkatársak folyamatos fejlődését szakmai és környezetvédelmi továbbképzésekkel biztosítjuk. Mind az alkalmazottaktól, mind beszállítóktól és alvállalkozóktól maximális környezeti érzékenységet követelünk meg.
Fentiek szerinti tevékenységeinket az ISO 14001:2004 szabvány alkalmazásával kialakított Környezetközpontú Irányítási Rendszer segítségével fogjuk össze, mely kiterjed a Társaság összes szervezeti egységére és folyamataira.
Győr, 2005. augusztus 22.
Kisalföld Volán Zrt.
A KIR rendszer kialakítása mellett történő elkötelezéskor úgy ítéltük meg, hogy társaságunknál a környezetvédelmi tevékenység jól funkcionál, minőségi továbblépést jelentene, ha a teljes folyamatot részleteiben dokumentáltan leszabályozzuk, ezáltal a környezetre veszélyes folyamatok végrehajtása mindenkor standard módon történik
Társaságunk 2000. december 11-óta működik az ISO 14001. szabvány szerinti Környezetközpontú Irányítási Rendszer követelményei szerint, a rendszer tanúsítását az SGS Hungária Kft. végezte el 2001-évben.
A KIR rendszer ellenőrzését folyamatosan elvégeztettük, utolsó felülvizsgálati auditra 2010. december 18-án került sor, a sikeres megújító audit eredményeképpen a KIR tanúsítványunk érvényességi idejét újabb három éves időtartamra meghosszabbodott, 2013. december 6-ig érvényes.
Társaságunk úgy ítéli meg, hogy a KIR rendszer bevezetése illetve auditálása óta a környezetvédelmi teljesítményünk javult, a Társaságunkról a partnereinkben kialakult kedvező benyomás tovább erősödött.
Bevezettük a telephelyeink által kibocsátott emisszió, zaj, szennyvíz mérési rendszerét a KIR dokumentumainknak megfelelően. A mérési rendszer keretén belül negyedéves gyakorisággal mérésre kerül a telephelyeink által kibocsátott emisszió, zaj, szennyvíz.
A hulladékgazdálkodási tevékenységünket átszerveztük, áttérünk a szelektív gyűjtési rendszerre a kommunális hulladékaink körében is.
Kapcsolódó cikkek:









