Cégtörténet
|
Ettől kezdve az üzem, mint Általános Közlekedési Kft. működött. Az utazási igény mind nagyobb lett, a járatok száma szaporodott. 1935-ben már 16 autóbusz bonyolította le Győr helyi forgalmát (és a helyközi szállításokat is). A háború után a Kft. üzemképes autóbusszal nem rendelkezett. 1945-ben a város önkormányzata és a Magyar Vagon- és Gépgyár közös erőfeszítéssel két autóbuszt üzemképes állapotba hozott. Ezekkel indult be - még a kft. szervezésében - újból a forgalom. Az államosításkor Győrött a helyi tömegközlekedést két Büssinggel kezdték meg, majd az állomány két Rába-Superrel és két Rába-MAN-nal bővült. A Büssingek a vasúti közlekedés rendezéséig Győr és Budapest között is bonyolítottak le forgalmat. Az első járatok autóbuszvezetői Szemethy Károly, Szemethy Alajos, Méry Ferenc, Szűts Gyula, valamint Rozsloznik János voltak. Mindegyikük nyugállományba vonulásukig, illetve egyesek még azt követően is dolgoztak a VOLÁN jogelődjénél. A győri telephely, valamint a műhely a STAR Garázs néven ismert és a bombázások során jórészt megsemmisült föld alatti helyiség, valamint a MÁV- állomás melletti műhely volt. A közvetlen budapesti irányítás 1953-ban szűnt meg, Az 50-es évek elején a MÁVAUT Központ megalakulásával az autóbusz-közlekedés rohamos fejlődésnek indult. A különféle vegyes típusokat, majd a Rába-Supereket 1951-ben az Ikarus 30-asok váltották fel. Ekkor jelentek meg a fapados, bódés buszok is, melyek a CSD-350-es alvázra épültek, 'fakarusz' néven emlegették.
Az új gazdaságirányítási rendszer bevezetését követően az Autóközlekedési Vezérigazgatóság belső átszervezéssel A 61. sz. AKÖV VOLÁN 19. sz. Vállalat név alatt látta el a személyszállítást (valamint az árufuvarozást és szállítmányozási és darabáru-fuvarozási tevékenységet). 1973-ban sor került a Buda utcai telep rekonstrukciójára, bővítésére.
1973-ban Győrben új diagnosztikai sor épült. 1995-ben megvalósult a Buda u.-i Járműjavító Üzem autóbuszmosó rekonstrukciója. 1997-ben pedig a Hunyadi u.-i autóbusz pályaudvar leromlott infrastruktúrájának felújítására került sor.
|
|
|
Kisalföld Volán film 1998
|
Kapcsolódó cikkek:
Európai Mobilitási Hét - Győr 2012 - FOTÓKKAL!
Európai Mobilitási Hét - Győr 2011







Autóbusszal történő rendszeres személyszállításról Győrben 1927 óta lehet beszélni. Ekkor indította be a STAR Garázs Rt. (cégtulajdonosok: Inkei László, Békefi László és Csillag Antal) két Chevrolettel a győri autóbusz-közlekedést. Gazdaságtalanság miatt 1929-ben. a járatokat meg akarták szüntetni. Győr város akkori vezetői azonban ragaszkodtak az üzem fenntartásához, és annak továbbviteléhez dotációval járultak hozzá.
(a későbbi XV. Autójavító Vállalatból) megszervezett közös gazdálkodási egységet képezett, és közvetlenül a Budapesten megalakult MÁVAUT Központhoz, a Szabolcs utcai MÁVAUT Főműhelyhez tartozott.
ekkor alakult meg a 6. sz. győri AKIG. A győri MÁVAUT főnökség ezen időponttól 66. sz. MÁVAUT Vállalat néven működött, és az eddig ugyancsak önálló főnökségként szerepelt soproni MÁVAUT főnökség is az irányítása alá került, amely akkor 12 autóbusszal rendelkezett.
Győrben 1955-tol kerültek forgalomba a korszerűsített Ikaruszok, az 55-östol a 600-as típuscsaládig.
A 66-os MÁVAUT Vállalat 1961. július hó 1-jével megszűnt, beolvadt a 61-es sz. AKÖV-be. Ezen időponttól mint a nagy megyei vállalat autóbuszprofilja működött. A mindinkább növekvő igényeknek megfelelően Győr autóbusz-közlekedése a továbbiakban ugrásszerű fejlődésen ment keresztül.
1967-ben elkészült a 24 állásos autóbusz-állomás.
és konkrét gazdálkodásirányítási feladatokkal 1970-től Volán Tröszt elnevezés alatt működött tovább. Ezen időtől a megyei vállalatok elnevezése is megváltozott.
A gépjárműállomány és a forgalmi teljesítmények növekedése együtt járt a közúti baleseti helyzet romlásával. A folyamat megállítása érdekében létrehozták a Volán Munkalélektani Állomást, mely a gépkocsivezetők
rendszeres alkalmassági és egészségügyi vizsgálatának elvégzésére alakult.


